Régi medvehagyma rajongó lévén
idén is erős késztetést éreztem a medvehagyma mértéktelen fogyasztására.
Többször vettem a piacon, 200-500 Ft között van az ára. Sajnos ezzel nem tudtam
betelni, így kénytelen voltam magam utánamenni. Kutattam, kerestem a neten
lelőhelyek után, de nem akadtam a főváros közelében ilyenre.
Kedves unokatestvérem tavaly felfedezett egy „hagymabányát” Bajna közelében, és szíves invitálására családi medvehagyma szüretbe kezdtünk. Úgy egy óra alatt négyen két kosárral szedtünk. Egy kosárnyi hagyma kb. 2 kg-ot nyomott. A nagy mennyiség miatt a tavasz isteni csemegéjét tartósítanunk kellett.

1. Pesto
2. Fagyasztott
medvehagyma
Medvehagymás pesto
Hozzávalók:
·
1,5 kg medvehagyma
·
5 dl olivaolaj
·
3 csapott evőkanál só
·
friss törött bors
A medvehagymát
alaposan megmostam, majd tálcákon jól lecsepegtettem és megszárítottam. Ehhez
többször meg kellett forgatnom. Ezt követően deszkán kissé összevágtam, majd
darálóval felaprítottam. Úgy döntöttünk, hogy gusztusosabb, ha nem pürésítjük,
így ez maradt a végleges aprítási fok. Hozzákevertem a fűszereket és az olajat,
majd üvegekbe töltöttem. A töltést követően a pestora még egy kis olajat
borítottam a légmentes zárás miatt. (Végül is a képen látható darálónak semmi köze a pestohoz.)
A valódi pesto
mozsárban, zúzással készül és az olajat lassan adagolják hozzá.
A maradék ½
kiló hagymát szintén megmostam, szárítottam és késsel petrezselyem méretűre
aprítottam. Műanyag tárolóedényben betettem a fagyasztóba.